A katona tért először magához. Mintha idegen vízágyban ébredt volna, felült, felpattant, végigtapogatta magát, mindene megvan-e. Megvolt, csak adott esetben véresebben, mint máskor.
Végignézett az üszkös romokon. A becsapódás óriás sugarú körben szórta szét a Liu-t. Az öreglány mintha sose létezett volna, semmi beazonosítható nem maradt a hajóból. Arról nem is beszélve, hogy nem volt annyi alkatrész a világon, amennyit a férfi maga körül látott. Annyi fekete alkatrész. Vagy annyi emberi testrész.
A becsapódás helye elsivatagosodott, a hajó kiégette a füvet, csak néhány csonkolt fa meredt az ég felé. Körös-körül őserdőt látott, áthatolhatatlan dzsungelt, égig érő fákkal, buja aljnövényzettel, színes, virágokkal.
Köhögést hallott a háta mögül. Arra kapta a fejét, és nagyot reccsent a nyaka.
Sparrowfart és a világegyetem legöregebb kalóza caplatott felé, két oldalról támogatták Padastra-t. A papot igencsak megviselte a landolás, torzonborz haja a szokásosnál is ziláltabbnak tűnt, és mintha még egy-két foga kihullott volna. Mindhárman kormosak voltak és véresek. Az öreg kalóz szája szélén cigaretta vég csüngött, amennyire a katona a szagból meg tudta állapítani, valami igazán olcsó fajta.
- Valami belement az orrodba, kisfiam? – kérdezte az öreg.
- Samal! Kérlek! – csitította a kapitány, majd hanyag mozdulattal kibújt Padastra hóna alól, így mindkét öreg a forró homokba rogyott, ő pedig a katona elé lépett. – Meg kell bocsátanod neki, szenilis már.
- Úgy tűnik, nem kedvel engem – mondta a katona.
- Egy órával ezelőtt még a taknyot is kiverted belőle.
- Tényleg?
- Aha. Nézd csak! Ez is tőled van – azzal a bal szeme alatt dagadó mokkára mutatott.
- Téged is szétvertelek?
- Igen. De már barátok vagyunk.
- Ez olyan szép, hogy mindjárt elhányom magam! – mondta Samal, aki időközben feltápászkodott. – Ha egy percre be tudnátok fejezni ezt az érzelgős szarságot, akkor a helyzetre koncentrálhatnánk.
- A kollégának igaza van – mondta az éppen tápászkodó Padastra. – Mi lett a többiekkel?
- Itt vannak ők is – a katona a szerteszét heverő végtagokra mutatott.
- Úgy értettem, hátha vannak még túlélők rajtunk kívül.
- Mi itt vagyunk! Ne hagyjatok itt!
Mind a hang irányába fordultak. Vékony füstpamacsok közül Leeskaa és Zam botorkált elő. Samal félhangosan megjegyezte a kapitányának:
- Persze, hogy nekik túl kellett élni.
- Én fizettem az útért! – kiáltotta Zam, amikor elérték a túlélőket.
- Mindannyian megfizettünk érte. Megfizet most az Úr néked Saul egész házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy! – mondta Padastra.
- Kussolj, hippi! Mindenemet odaadtam, hogy elvigyél az anta űrön túlra! – fordult a fiú Sparrowfart-hoz.
- Mint látod, technikai nehézségeink támadtak.
- Fel kell szívódnunk! Nem érted?! A barátnőmnek és nekem feltétlenül le kell lépnünk innen! Az életünk veszélyben forog! Mi nem világos ezen?
- Figyelj, fiú! Fölösleges idegeskedned – a kapitány itt egy másodperc szünetet tartott – mert mind meg fogunk dögleni!!
- Emlékszem erre a helyre – szólalt meg a katona.
- Hogy érted azt, hogy mind megdöglünk?
- Nem elég világos?!
- Akkor add vissza a pénzem, te csöves!
- Emlékszem erre a helyre – ismételte meg a katona, túlkiabálta a másik kettőt, és most mindenki felé fordult.
Már jártam itt. Hiába töröm a fejem, hogy mikor, nem tudnám megmondani, csak azt tudom, hogy már jártam itt, láttam ezeket a fákat, tudom a nevüket, fiora tölgyek, tudom, hogy a legmagasabbak száz méteresre is megnőnek, tudom, hogy kilma mókusok élnek rajtuk és a repülő huik, de ha megölnek sem tudom megmondani, hogy kitől van ez az info, pedig tudom, hogy nem könyvekből, tudom, hogy emberektől, vagy más lényektől, de nem tudom, kitől vagy mikorról.
A külső szemem felemelkedik a tarkóm mögül, gyorsan fordul körbe, olyan, mint egy diszkógömb, látja a kalózhajó romjait, a kiégett füvet, valahogy a szagát is érzi, ahogy a kalózok megégett húsának a szagát is, és nem szereti, és látja a beegho lányt, aki szorosan összeölelkezik a csenevész fickóval, aki általában igen idegesnek látszik, látja a kalózkapitányt és az öreg kalózt, akiket elvertem, látja Padastra-t, uramisten, mintha ezer éves lenne, pedig talán még harminc sincs, legalábbis a külső szemem azt mondja nekem, hogy nincs még harminc sem, és lát még engem is, a fejem fölé emelkedik, köröz a fejem fölött, a sebeimet számolgatja, van belőlük elég, érzem is, de a külső szememmel most látom is, annyi a heg a pofámon, hogy biztos nagy sikerem lenne a nőknél, aztán visszaereszkedik a külső szemem a vállamra, ott gubbaszt, mint egy papagáj, még keres valakit, még nem talált meg mindenkit, pásztázza a környéket, én az őserdőt figyelem, de a külső szemem az agyamba néz, kutatja az utolsó játékost, de nem emlékszem, rendesen beverhettem a fejem.
És akkor egy még lángoló acéllemez a magasba emelkedik, ahogy Shatterhand félrelöki, és kimászik alóla, na, ő az, őt kereste a külső szemem, megvan az utolsó is. A robot ugyanolyan fényesen csillog, mint új korában, nem tudta megkarcolni a becsapódás, sebezhetetlen. Csak az agyában lévő chip-eket félti.
Padastra a meleg földön ült, és egy zöld színű vezetékkel igyekezett a falábát a csonkhoz erősíteni. Közben a katonát figyelte, aki kelet felé bámult, mintha átlátna az őserdőn, vagy ha nem is át, de legalábbis az őserdő szívéig be.
- Mi baja? – kérezte Zam a kapitánytól.
- Honnan tudjam, nem ismerem a fickót. Attól, hogy lecsavart, a rohamairól nem kell mindent tudnom – mondta Sparrowfart.
- Nem hiszem, hogy bízhatunk benne, nyálas szájú kis patkány – mondta Samal.
- Szerintem aranyos – szólt közbe Leeskaa.
- Mit? – Zam a barátnője felé fordult. – Aranyos? Mi az, hogy aranyos? Mire alapozod azt, hogy aranyos? Mitől az? Hogy belebámul az őserdőbe? Vagy hogy koszos? Bébi, ha még tíz percig nem tér magához, be is fog vizelni! Fogalma sincs, nem érted? Attól aranyos, hogy be fog vizelni? Ne mondd nekem, hogy attól aranyos valaki, ha bevizel!
- Szerintem a hegek mondatják ezt vele – mondta Padastra.
- Micsoda?! Na, az aztán tényleg nem érdekel, hogy te mit tudsz a női lélekről! Hippi!
- Pap vagyok!
- Akkor pláne!
A külső szemem a többieket figyeli, ahogy engem figyelnek, és rólam beszélnek, jól mulatna, ha bármelyikük érdekelné, de nem érdeklik, kellene? Nem tudom, a külső szemem elfordul tőlük, újra az erdő felé, és lassan felemelkedik a vállamról, mint egy nagy kék araya papagáj, és megindul a fák felé, nem tudja, mi vonzza oda, de érzi azt a valamit, ami húzza, vonja befelé, be a tölgyek közé, a fiora illata eltölti, csak repül, észre sem veszi, de emelkedik is, nem marad meg a vadcsapások fölött, először csak a bokrok szintjéig emelkedik, azután követi a liánokat egyik fától a másikig, mígnem néhol már eléri a lombkoronát, megérintik a nedves, nagyon zöld levelek, a levegő olyan tiszta, mint a kristály, és olyan durva is, a külső szemem bekönnyezik, kénytelen lejjebb ereszkedni, de még vet egy utolsó pillantást a levegőégbe, túl a koronán, hatalmas madarakat lát a könnyfátyol mögött, hárman vitorláznak felette, és igen, a nevüket is tudja, ghio sólymok, akkorák, mint egy családi teherdzsunka, de olyan fenségesek, mint egy pieni asszony teljes harci díszben.
A külső szemem a fák törzsét kerülgeti, a vastag kérgekbe jeleket véstek, néha tíz-tizenöt, néha ötven méter magasan. A külső szemem a vadcsapásra ereszkedik, de már kételkedik, talán nem csak az állatok taposták ki az ösvényt, vízlelőhelyektől gazdagon gyümölcsöző bokrokig jut el, majd nagyobb csapások kereszteződéséhez, végig a liánok, a bokrok, és néha az avarréteg alatt, egy hatalmas emlős temetőhöz érkezik, óriási csontokon száguld végig, a csillogásuk vakítja, megfordul, és rohan megint az ösvényen, amíg el nem ér egy barlangot.
- Jól vagy? - a katona érezte, ahogy Padastra a vállára tette a kezét.
- Igen, persze. Kösz.
- Kicsit úgy maradtál.
- Előfordul. Tele az agyam mindenféle képekkel.
- Képekkel? – kérdezte Sparrowfart.
- Lehet, hogy csak a cucc, amivel az intézetben lőttek. De néha olyan valóságosnak tűnik.
- Téged elmegyógyban kezeltek? – kérdezte Zam.
- Igen.
- Na, még mindig aranyos? – fordult a fiú a barátnőjéhez. Leeskaa nem válaszolt.
- Intézetben kezeltek. De fogalmam sincs miért.
- Nekem azt mondták, veterán vagy – szólt közbe Shatterhand.
- Igen, az vagyok. Katona. Ezek a képek is mind azt mutatják. De mégsem értem őket. Emlékszem rájuk, de nem értem őket.
- Ti értetek egy kukkot is ebből a marhaságból? – kérdezte Samal.
- Idegen helyeken látom magam. Idegenek a helyek, megesküdnék, hogy sosem jártam arra, de mégis ismerem a fákat, tudom, hogy milyen állatok élnek az erdőkben, tudom, hogy a hely napjának, vagy holdjának a sugárzása veszélyesebb, tudom, melyik növény levét ihatom meg, és melyik mérgező, mindezt tudom, mintha egy dokumentumfilm csatornán már mindent láttam volna. Ez a bolygó is olyan ismerős, pedig sosem jártam az Anta Aurigán.
- Embereket is látsz?
- Idegenek azok is. Mégis ismerem a nevüket, és velük keresek valamit. Ők is katonák. Mintha régi barátaim lennének, sok dolgot tudok róluk, pedig nem emlékszem rájuk. Ha eszembe jut, hogy valamelyikük halott, rossz érzés. Erős, mintha emlékek lennének, de nem lehetnek, én nem ismerek ilyen embereket.
- Talán az intézetben kellett volna maradnod, fiacskám – mondta Samal.
- Talán – mondta a katona.
- Baromság! Összekutyulták a fejedet és kész! Ha ott maradsz, megölnek – szólalt meg Padastra.
- De miért rakták a fejembe ezeket a dolgokat?
- Talán nem ők rakták oda.
- Akkor ki?
- Talán ott voltak. Talán valóban a te emlékeid.
- Akkor miért nem emlékszem rájuk?
- Mert megpróbálták kitörölni őket.
- Micsoda?
- A Sunka híres az agymosóiról, fiú. Ezúttal úgy látszik nem végeztek tökéletes munkát. Vagy túl korán pattantál meg.
- Sok kezelésen voltam.
- Akkor lehet, hogy a technológiájuk kevés ehhez. Talán annyira bevésődtek ezek az emlékek. Annyira erősen.
- Hogy nem felejthetem el őket?
- Hogy nem felejtheted.
folytköv.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>