Odakintről beszűrődtek a felfordulás zajai. Topogó lábak, káromkodás, parancsszavak, lézerfütty és kisülések hangjai szinezték a délutánt.
- Egy kalózhajóra hoztál?
Zam majd elsüllyedt a suttogó Leeskaa szemeinek tüzében.
- Csak pár nap, bébi! Ennyit kell kibírnunk. Nem többet – válaszolt.
- Ki hitette el veled, hogy ez egy jó ötlet?
- Senkivel sem beszéltem meg.
- Még szomorúbb, ha a saját ötleted volt! Ezt nem hiszem el! Egy kalózhajó!
Zam és Leeskaa egy pöttöm kabinban gubbasztottak, és egy koszos priccs mocskos takaróján beszélgettek. A fiú megpróbálta megsimogatni a lány arcát, de az egy igazi beegho vehemenciájával ellökte a kezét.
- Nem hiányzott, hogy még nagyobb slamasztikába keverj bennünket! Vagy legalábbis engem.
- Minden rendben lesz, kicsim.
- Hogy lenne rendben? Mi az, hogy rendben lesz?
- Ezek nem rossz emberek. Segítenek nekünk.
- Ki szokták belezni az ügyfeleiket.
- Azt ne mondd, hogy beszéltél már olyannal, akit kalózok csempésztek!
- Vajon miért nem beszéltem egyel se? Mit gondolsz, nagyokos?
Zam meglepődött, milyen könnyen sarokba tudta szorítani saját magát. Rendezte a gondolatait, de Leeskaa-n látszott, hogy ez sem sikerült meggyőző időn belül.
- Kalózhajó! Micsoda ötlet! Nézz körül, úgy élünk itt, mint a patkányok! Enni se adnak! Olyan, mintha máris foglyok lennénk. De hogy a végén halottak leszünk, abban majdnem biztos vagyok!
- Nem olyan rossz ez. Különben is, manapság sokkal biztonságosabb egy kalózhajón utazni, mint egy civil kompon. Mióta az Anta Aurigán kitört a háború, az űrt elárasztották a kalózok.
- Ettől meg kéne nyugodnom?
- Ezek az emberek a pénzért csinálják, amit csinálnak. Én eleget fizettem nekik, hogy elvigyenek a Sunkáról. Mit eleget? Mindenemet odaadtam a kapitánynak. Ezt nagyon jól tudja ő is. Nem kell megölniük.
- Sparrowfart – mondta Leeskaa, és megcsóválta a fejét.
- Igen, ő.
- Odaadtad minden pénzünket egy alaknak, akit Sparrowfart-nak hívnak.
- Hidd el, megteszi, amiért megfizettem.
Leeskaa szótlanul figyelte a fiú tágra nyitott szemeit és arcának rángásait. Az amúgy kifejezéstelen arcú Zamnak csupán akkor kezdtek önálló életet élni a vonásai, ha valóban nagy csávában érezte magát, és ezúttal majd felrobbant az idegtől és a kétségtől és a bizonytalanságtól. A lány megsajnálta. Kinyújtotta hosszú kék karjait, és a fiú fejét jókora melleire húzta. Megsimította az arcát.
Percekig ültek így, a kintről tompán beszivárgó zajban.
- Csak annyit kérek, hogy bízz bennem – mondta Zam. Hangja egy kisfiúé.
- Tudod, hogy bízom – válaszolta Leeskaa.
- Celia, azonnal jelentkezzen a központi vezérlőben!
Ciaka Koken hangja mennydörgésként hasított a holoszoba szimulált Beegho-beli vasárnap délutánjába. Marco úgy összerezzent ijedtében, hogy a kezében tartott fatálca egész tartalmát, azaz mind a három pohár Tequila Sunrise-t az előtte felállított nyugágyban fekvő intendándsnőre borította. Celia sikongva ébredt. Amikor pedig megérezte, hogy a szimulált napok milyen szinten égették le az arcát, felpattant, és tovább sikított. Marco, feje nem lévén, tanácstalanul forgatta kidolgozott felsőtestét.
- Jól van? – hallatszott Ciaka hangja. – Az Isten szerelmére, válaszoljon! Mi folyik ott?
- Jól vagyok, admirális, jól! – mondta Celia, és a menekülő Marco után hajította a nyikló-nyakló nyugágyat.
Anara, flottaparancsnok és Seeka százados a Darok hídján álltak, mindketten a Calliope-ról érkező adást figyelték a képernyőn. A nő legalább két fejjel volt magasabb a századosnál. A pieni fajból származott. Galaxis szerte a pienit tartották a legszebb népségnek. Nőik mind a császárnők szépségével és méltóságával bírtak, a többi fajoktól megkapták hát a császárnőknek kijáró tekintélyt és tiszteletet.
Csak a földiek, azok nem voltak képesek viselkedni. Nem állhatták, hogy ne viccelődjenek vagy fecsegjenek folyton.
Rombolók és csapatszállítók úsztak át a képernyőn, mint megannyi fáradt szörfös, vadászgépek és fürge fürkészek röpködték körbe őket. Az Anta Auriga felé tartottak. A régen várt erősítés.
- Helyre kis flotta – jegyezte meg Seeka.
- Amelyikkel mi érkeztünk, nagyobb volt – felelte Arana hidegen.
- Nagyobb az még mindig!
- Mi az a huncut mosoly a szája szélén, százados? Viccelődni próbál velem?
- Meg sem fordulna a fejemben, parancsnok – mondta Seeka, és egy csücsörrel próbálta elrejteni a mosolyt.
- Abban igaza van, hogy a flottánk mérete nem változott, ami a hajóparkot illeti. Csakhogy a hajóink üresek. Az anta megölte azokat, akik rajtuk szolgáltak. Ha őszinte akarok lenni, úgy megcsappant a létszámunk, hogy a Szövetség flottájára immáron valós veszélyt jelent a söpredék, akik a kifosztásunkra gyülekeznek odakint. Emlékszik?
- Természetesen, parancsnok.
- Felizgatja magát a viccelődése, százados?
- Nem, dehogy! Hogy gondolhatja?
- Akkor miért gondolja, hogy engem felizgat vele? Miért fáraszt a földiek különös párzási rituáléjával?
- Hogyan?
- Próbál megnevettetni. Ez a Földön bevett udvarlási szertartás.
- Jaj, dehogy.
- Kérem, kíméljen meg a hasonló kellemetlenségektől a jövőben, különben fájdalmas eszközökkel kell leszoktatnom róluk.
Egy nappal ezelőtt, rögtön a kidokkolás után Sparrowfart egyik félszemű és féleszű matróza így fordult a kapitányhoz:
- Mikor nyírjuk ki az ürgét?
- Nem nyírjuk ki – mondta Sparrowfart.
- Hogyhogy nem nyírjuk ki – kérdezett közbe Samal, a legöregebb kalóz.
- Nem fogjuk bántani.
- De azért a beegho pipit megerőszakoljuk? – kérdezte a félszemű.
- Nem, őt sem erőszakoljuk meg.
- De elhurcoljuk magunkkal, ágyasnak, az ínséges időkre?
- Nem, bajtársaim.
- Nahát. Jól érzed magad, kapitányom? Nem szédülsz? – vette vissza a szót Samal.
- Sose voltam jobban. Tisztában vagyok vele, hogy mit beszélek.
- Tisztában vagy azzal, hogy nem akarod megölni ezeket az embereket?
- Tökéletesen.
- Nagyon sápadt vagy. Le kéne dőlnöd.
- Semmi bajom! Elvisszük a szerencsétleneket az anta űrön túlra.
- Már ne haragudj, de miért? – kérdezte a félszemű.
- Mert megígértem nekik.
- Aha.
- Tudom, hogy ez eddig nem sokat jelentett, de most történt valami.
- Micsoda?
- Az a kis vézna fickó mindenüket nekem adta, ha elviszem őket.
- Tehát már a miénk is mindenük? Akkor tényleg nem értem, miért kell tovább babusgatnunk őket – rázta a fejét Samal.
- Nem értitek? Mindenüket ideadták. Nekem. Ennyit ért nekik ez az út. Mindent. Mindegy, hogy miért, mindegy, hogy hova tartottak, de megbíztak bennem. Ez olyan megindító! Valaki végre annak lát, ami vagyok.
- Egy szavaálló rablógyilkos?
- Mint egy lovag. Megvédem őket Samal, akármi történik is.
- Ezek az emberek menekülnek valami elől.
- Hát majd fedezem őket
- Csak azért, mert megbíztak benned, és mindenüket neked adták.
- Ennyi nekem elég.
Most eszébe jutott ez a jelenet, elmosolyodott. A félszemű matrózt és egy másik zsiványt a disszidensek kabinja elé állította, és meghagyta nekik, hogy az életük árán is megvédjék a párocskát. Majd fogai közé vette rövid, görbe kését, és baljában egy fénypisztollyal ő maga is támadásba lendült.
Celia fehér bőrnyugtató krémmel bekent arccal érkezett a központi vezérlőbe. Ciaka Koken és Coima Kerok mindketten hátrahőköltek amikor belépett. Ciaka a sugárvetője után kapott, de Coima elkapta a kezét, és nyugtatólag megpaskolta.
- Nyugalom, admirálisom, csak Celia az.
- Megijesztett – mondta Ciaka a nőnek.
- Köszönöm – válaszolta Celia, és szándékosan eltúlzott ünnepélyességgel fejet hajtott. – Elárulnák, miért hívattak?
- A 2. flotta nemsokára eléri az anta űrt, gondoltam érdekelné – mondta a barek.
- Igen, igazán hálás vagyok – mondta Celia, és felállított a székéről egy irányítót, majd a gurulós ülő alkalmatosságot a terem közepére húzta, és helyet foglalt a kivetítő előtt. – Komolyan.
A barek és az admirális egymásra néztek, és ők is kerítettek maguknak egy-egy széket.
Shatterhand még habozott, bár tudta, hogy már nem sokáig habozhat. Ahogy a kalózok behatolnak a raktérbe, elszabadul a pokol, akkor már nem fogja tudni kiengedni a celláikból a foglyokat. Akkor már nem fognak tudni segíteni. Ha egyáltalán valaha is szándékoztak segíteni. Lehet, hogy rögtön a kalózok mellé állnának. De mi van, ha tényleg tudnának segíteni? A kétlábú fickó katona volt. Azt mondta. Hihet neki?
- Na, kiengedsz végre, vagy hagyod, hogy kilopják a chip-eket a fejedből, ember? – a katona hangja zümmögve tört át a fényrácsokon.
Shatterhand az orra alatt motyogott valamit.
- Micsoda? – kérdezte a katona.
- Azt mondtam, még nem tudom.
- Lassan eldönthetnéd.
A raktér lezárt ajtajának közepéből ekkor dőlt ki egy többé-kevésbé szabályos kör alakú fémlemez, és egy pödört bajszos kalóz kandikált be az így keletkezett lyukon.
- Készüljetek a megcsáklyázásra, a lemészároltatásra, a megaláztatásra, készüljetek fel a fizetésre, értékeitek beszolgáltatására, aranyatok zsákba dobálására, és ne, ne várjatok kegyelmet, ne várjatok megmentőt, csodát, prominens vendégetek Percy Sparrowfart kapitány!
- Ez meleg – hallatszott a háttérből a katona hangja, zümmögés nélkül.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>