- Kaptunk újabb képeket az Anta Aurigáról? – kérdezte Coima Kerok.
- Nem, uram, a forgatócsoportokkal elveszítettük az összeköttetést, ugyanúgy, ahogy a felszíni csapatokkal – válaszolt Ciaka Koken.
- Mind meghaltak?
- Ebben nem lehetünk biztosak, uram.
- De azért valószínű, mi?
- Lehetséges, hogy csak az anta sugároz zavaró jeleket, és ezáltal ellehetetleníti az összeköttetést a csapatokkal.
- A rendszerben lévő gépek sem észlelnek tőlük adást?
- Nem, uram.
- Beszélt a vezérhajóval?
- Igen. Ők sem képesek kommunikálni a felszínen lévő egységekkel. Arana flottaparancsnok azt kérdezi, elindulhatnak-e visszafelé?
- Nem, semmiképpen sem vonulunk vissza. Pihenjenek, amíg kitaláljuk, mi legyen a következő lépés.
- Félnek a kalózoktól.
- Hogy?
- Félnek a kalózoktól.
- Kalózoktól. Ez meg mit jelent már megint?
- Rendkívüli mértékben megnőtt a kalóz aktivitás az Anta Auriga és a határvidék állomásai között. A söpredék arra számít, hogy a hajók nagy rakománnyal térnek meg az Aurigáról. Több civil teherhajót már megtámadtak a területen, és mindet el is foglalták. Az, hogy a legénységgel hogy bánnak, attól függ, melyikük csap le először a hajóra. Van, hogy egy mentőkabinban mindenkit elengednek, van, hogy csak kivetik a hullájukat az űrbe. Úgy tűnik, a karmaikat élesítgetik, készülnek a nagy vadra, az Aurigáról visszatérő kincseshajókra. Félő, ha előbb-utóbb nem jutnak zsákmányhoz, rajtaütnek az anta űrben állomásozó kisebb hajóinkon.
- Hát a kincseshajókra várhatnak.
- Mit közöljek a vezérhajóval? Mi a parancsa?
- Tartsanak ki! Úton a segítség. Semmi, ismétlem, semmi szín alatt nem vonulhatnak vissza! Ha bármi hírt kapunk a felszíni csapatokról, azonnal tájékoztasson!
- Értettem, uram.
- Te rossz ember vagy? – kérdezte Padastra atya.
- Nem tudom – válaszolt a katona.
Nekiiramodtak, végigcikáztak a sötét sikátor szemétkupacai mögött, majd megállapodtak az egyik konténer mögött.
- Hogyhogy nem tudod?
- Ezt nekem nem olyan könnyű eldönteni, mint a magadfajtának.
- Mi az, hogy a magamfajtának?
- Tudod, az ilyen vallásos alakoknak.
- Hívő vagyok, nem leprás. Ne is beszélj úgy rólam!
- Oké.
- Különben beverem a pofád.
A katona csodálkozva fordult felé, a pap idióta vigyorral villantotta felé hiányos fogsorát, majd egy hirtelen mozdulattal lenyomta a fejét a konténer fedezékébe. A fémes kopogás a közelből hallatszott. A fényes fickó határozott léptekkel vágott át a sikátoron. Padastra csak akkor szólalt meg, amikor a lépteinek visszhangja elhalt a távolban.
- Egy angyallal incselkedem. Egy csúszómászó kedvéért. Bocsáss meg, bűnös lelkemnek, uram!
- Jó kis angyal az. Pénzért öl embert.
- Fogd be a mocskos szád, filiszteus!
- Sokminden vagyok, de a filiszteus nem egy ezek közül.
- Pofa be, indulás! – mondta Padastra, felhúzta a katonát, és kirohantak a sikátorból.
A promenádra értek. Mintha egy más világba jutottak volna. A sétálókerület mindenkit ámulatba ejtett, aki először tette be ide a lábát, de aki a peremkerületek koszos sikátoraiból érkezett ide, azt hitte, egyenesen a mennyek országa. Nyoma sem volt szemétnek, a bűzt óriási turbinák szívták el, és mindent fényárba borítottak a különböző fényforrások. A katona fejére húzta a Padastratól megörökölt koszos pulóver kapucniját, a pap pedig Elvis-esen felhajtotta ingje gallérját. Drága ruhák, ezernyi szín jött velük szembe. Besavazott paquin kereskedők mulatoztak a promenád ivóiban és éttermeiben. Egyikük a teraszról feléjük löttyintette az italát, aztán torokhangú röhögésbe kezdett.
- Azt sem tudom, mi az a filiszteus – mondta a katona.
- Seggfej.
- Kabbe!
- Nem te. A filiszteusok. Seggfejek.
- Ja!
A tömeg gyomorfordítóan hömpölygött a menekülők körül. A közelben díszes társaság jelent meg. Kék selyem kaftánjaik kiemelték őket a tömegből, mintha az nem lett volna elég, hogy mindenkinél magasabbak voltak, ahogy azt a beegho-któl meg lehetett szokni. A ruháik elárulták, hogy nemcsak egyszerűen gazdagok voltak, hanem előkelőségek, nemesek.
- Sietnünk kell! Az angyal hamar rájön, hogy átvertem. Durcás lesz – mondta Padastra.
- Nyugi. Azt mondtad, megvan a hajó.
- A dokkológyűrűig el is kell jutni, apám.
- Marha nehéz lehet.
A katona ebben a pillanatban ütközött vállal az egyik csillogó kék ruhás beegho-nak. Abban a pillanatban kezek ragadták meg, és a földre teperték. Féltucat kék ábrázat meredt rá.
- Mit képzelsz, ember? – kérdezte az egyik. – Veszed magadnak a bátorságot, hogy a barek testőrségének katonáját fellökd?
- Nem szándékos volt – mondta a katona.
- Nem hát! Sosem az!
A tömeg óvatos körbe zárta a földre tepert embert, és leteperőit. Padastra néhány lépéssel közelebb merészkedett a dulakodókhoz.
- Te meg mit bámulsz – fordult a beegho a pap felé.
- Csak várom, hogy eleresszétek a barátomat – mondta Padastra. – Ártatlan. És ti biztosan nem tartanátok fogva, vagy büntetnétek meg ártatlanokat, igaz?
- És te? Te ártatlan vagy, koldus?
- Én? Nem, nem, uram, én nem vagyok ártatlan. Bűnös vagyok. Bűnös a fösvénység vétkében.
- A fösvénység vétkében? - A beegho nevetve nézett körül a társain. – Hallottátok ezt? Bűnös a fösvénység vétkében! Ez jó!
- Igen, uram, bűnös vagyok a fösvénység vétkében. És, hogy őszinte legyek, a torkosság vétkében is. Tudod, szeretem a piát.
- És még miben? A bűzölgés vétkében?
- Bűnös vagyok a harag vétkében.
Azzal Padastra atya falábával teljes erőből ágyékon rúgta a beegho-t. Az összecsuklott, és gurgulázó hangon kérte társai segítségét. Egy másik kékpofájú a pap felé ugrott, de a katona elgáncsolta, és övéből kirántotta az idegen sugárvetőjét. Ahogy a levegőbe lőtt, a pánik végigömlött a tömegen. Egy pillanat elatt elsodorták a beegho testőröket, de ugyanúgy a katonát és Padastrat is.
- Mi ez a rettenetes hangzavar? – kérdezte Coima Kerok a kommunikátorán izzadó Ciaka Kokentől.
- A promenádon kisebb zavargás tört ki. A pontos okot még nem tudjuk, de a helyreállításról már intézkedtem, négy biztonsági egységet küldtem oda.
- Nagyon derék, tájékoztasson a fejleményekről – mondta Coima, kikapcsolta a komberendezést, és felrázta a cumisüveget. A karján gügyögő, Christen névre keresztelt kislány óriásit csücsörített, ahogy felfedezte a kajcsit.
- Örülök, hogy újra találkozunk – hallotta Padastra a háta mögül. Megfordult. Az angyal állt előtte. Jó nagyra nőtt, a pap csak a mellkasáig ért. A kavargó tömegből néhányan az óriásnak ütköztek, de lepattantak, mint a ping-pong labdák. Shatterhand sejtelmes mosolyra húzta a száját.
- Hol van a barátunk?
- A kéglimben, ahogy mondtam.
- Ugyan már, atyám. Senki sincs az óljában.
- Akkor valahogy megszimatolta a dolgot. Nem olyan hülye ám.
- Nem olyan hülye? Mennyire nem hülye? Mint amilyennek engem szeretne látni?
Az egyik beegho testőr Padastra mellé keveredett, felemelte a cihkar nevű kétkezes fegyvert, és lesújtani készült. Az angyal elkapta a fegyver markolatát, kicsavarta a katona kezéből, és annak gyomrába szúrta.
- Jöjjön, atyám, majd máshol beszélgetünk – mondta, és megragadta Padastra grabancát. Ahogy rángatta maga mellett a pap lába csak ritkán érte a földet.
Hová tűnt ez az állat? Minél előbb ki kell futnunk. A felfordulás után, lehet, hogy máris bukta az egész. Mindegy. Ha nem jön, egyedül megyek. Hányas számú dokkot is mondott? Százegy? Nem, az a házszám, ahová a fejvadászt küldte. Ez volt a nagy terv. Odahívni a lakására huszonegy nulla nullára, mi meg akkor osonunk át a dokkológyűrűre. Szerencse, hogy fél órával előbb indultunk.
Hatalmas a fickó. És valamilyen fémből lehet. Én biztos nem csavarnék be neki egyet. Porrá törné az öklömet.
Hányas számú dokkot mondta az az eszehagyott hippi? Kilenvenegy? Nem, ez sem az. Az a lift már a dokkológyűrűre visz. Ha ott vagyok, talán beugrik. El kell jutnom a hajóhoz. A kapitány még fegyvert is szerzett, ha minden igaz. Legalábbis, én mondtam a loboncosnak, hogy fegyverre is szükség lesz.
- Mondja csak, Ciaka – mondta a barek, miközben a Christen szájából folyó nyálat törölgette.
- A felfordulást megszűntettük. Néhány földi koldus robbantotta ki. Belekötöttek kegyelmed testőrségének néhány tagjába.
- Hogyan? – Coima Kerok érdeklődve fordult a képernyő felé.
- Elvették egyikük fegyverét, és a tömegbe lőttek. Ez okozta a pánikot.
- Belelőttek a tömegbe?
- Igen, uram.
- És megsérült valaki?
- Sajnálom, uram, de az egyik testőre meghalt.
- Micsoda? – sikoltott a barek, és a feje fölé emelte Christent.
- Várjon, várjon egy kicsit! – kiáltotta a rémült Celia Pian, és kikapta a gyermeket Coima kezéből. Az irányítópult egy távoli végébe vitte, lefektette, betakargatta. – Nem a te hibád – mondta, azután visszatért a kom berendezés elé.
- Megölték a barek testőrségének egy tagját? – kérdezte Coima Kerok.
- Igen, uram.
- Remélem, előállították a tetteseket.
- Még nem sikerült elfognunk őket, uram.
- Hát igyekezzenek! Még a mai napon lakatt alatt akarom tudni őket! Ez most fontosabb, mint az Anta Auriga!
- Igenis.
Azzal Ciaka Koken kijelentkezett. A barek összeráncolt homlokkal fordult Celia felé, aki, ha egy veszett vérfarkas lett volna, fülét-farkát behúzva elmenekül azok elől a szemek elől, de mivel a Calliope intendánsnője volt, ezt nem tehette meg.
- Szép. Mondhatom, nagyon szép!
- Barek, higgye el, idejét sem tudom, mikor fordult elő ilyesmi utoljára.
- Az emberei ismét bizonyítottak. A maga imádott földi gilisztái. Megöltek egy beegho-t. A barek testőrségének egy tagját. Egy katonát. Ez hát a maga csodálatosan, egyetértésben működő állomása. Ahol mindenki barát, mindenki egyenlő, mindenki boldog? Csak úgy megölnek valakit? Annak az embernek gyermekei lehettek a Beegho-n, asszonya lehetett! És ezek megölték. Nem gondolkoztak azon egy percig sem, hogy talán éhes szájakat kell etetnie. Nem! Megölték. Szégyenlem magam. Maga helyett.
- Igazán sajnálom a történteket.
- Talán néha a sajnálat nem elég. Úgy gondolja a sajnálata elég lehet ott, ahol gyermekek és egy szerető feleség sírnak az apa és a férj után?
- Biztosan nem, kegyelmességed.
- Nem bizony! Amikor idejöttem, én elhittem a maga álmát. Lehet, igen, lehet, hogy Ciaka és mások nem hittek az álmában, de én igen, én elhittem, hogy ez itt maga a mennyek országa lehet mindannyiunknak. El kellett viselnem az ő rosszalló, vagy legjobb esetben is értetlen pillantásaikat, amiért maga mellé álltam, velük szemben, akik a Beegho igazi patriótáinak tartják magukat. Már az sem volt világos számukra, hogyan fordulhatott elő az, hogy a híres Cakoi Pian leánya ilyen szinten elfelejtette családi és faji hovatartozását. De engem mindez nem érdekelt. Nem, én kitartottam amellett, hogy talán igen, talán mégis van valamilyen halovány remény arra, hogy megértsem a maga vízióját. Hogy talán az ember nem is olyannyira alantas lény. Hogy talán nem vagyunk felsőbbrendűek. És akkor így elárul.
- Én soha nem árulnám el a bareket, sem a Beegho-t.
- Pedig pontosan ezt tette. A maga emberei megöltek egy beegho katonát.
- Várjon csak! Azt hiszem, mégis eszembe jutott, mikor fordult elő ilyesmi utoljára. Amikor legutóbb beegho katona állomásozott a Calliope-n.
- Mit mond?
- Tudja, mikor volt az, Coima? Tudja, mikor tartózkodott utoljára beegho katona az állomáson? Mikor öltek meg utoljára beegho katonát az állomáson? A háború alatt.
- Azt mondja, én provokáltam ki a gyilkosságot azzal, hogy idehoztam a testőrségemet?
- Azt mondom, ha nincs katona a Calliope-n, nem ölnek meg katonát a Calliope-n.
- Rendben, intendáns, most leléphet. Ha szükségem lesz magára, hivatni fogom.
A katona igyekezett kerülni a feltűnést, szakadt szerelésében szépen el tudott vegyülni a dokkmunkások között. Olyan hülye érzése támadt, mintha otthon lenne. Megrázta a fejét, most végképp nem volt ideje a hallucinációkra, meg nem történt eseményekre, idegen arcokra. A hetvenes dokkhoz ért. Épp a beléptetőt nézegette, amikor rohanó léptek zaját hallotta meg. Közelebb húzódott a falhoz, ahogy a rémült alakok elfutottak mellette. Az utolsót visszarántotta, az nagyot nyekkent a fémpdalón.
- Mi a franc bajotok van? – kérdezte a koszos alaktól.
- Az az ürge! Az az ürge kurva nagy, ember!
- Ürge?
- Kurva nagy, ember! És fényes! Mindenkit meg fog ölni!
- Melyik dokkban van?
- A negyvenhetesben!
A katona engedte felállni a munkást, aki szélsebesen elviharzott.
Negyvenhetes? Ez lett volna az? Fene se tudja, hümmögött magában a katona, még akkor is, amikor befordult a 47-es dokkba, és meglátta a fejvadászt. A fényes óriás fél kézzel tartotta a magasba Padastra atyát, és nyugodt hangon kérdezgette, a lábai körül halott rakodómunkások hevertek. A katona el akart sunnyogni, de a pap már észrevette, és utána kiáltott:
- Nehogy lelépj nekem, te rohadék! Ez a szarházi kitépte a falábamat! Nehogy itt merj hagyni, most, hogy már lábam sincs!
- Affranc – mondta a katona, és szembefordult a fejvadásszal, aki a földre dobta a nyomorék papot.
- A 0198-as, ha nem tévedek.
- Gondolom, teljes mértékben megvesztegethetetlen vagy – mondta a katona, miközben Shatterhand közeledett felé.
- Mivel akarsz lefizetni?
- Megfogtál.
A katonát három böhöm faládán vitte keresztül az első ütés. Szent szar, dünnyögte, és feltápászkodott, csak, hogy még elérje a következő pofont, ami egy dokkoló cokkon hajó oldalának csapta. Egy pillanatra akarta csak lehunyni a szemét, de vagy nem sikerült, vagy jó hosszú pillanat lehetett, mert amikor legközelebb kinyitotta már egy cella padlóján feküdt. Az enyhe rázkódásból rögtön rájött, hogy egy komp fedélzetén van, és nem kellett sok idő, hogy kitalálja, ki ül a vezérlőpult mögött. A bazi nagy filiszteus.
folytköv.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>