- Mi a franc ez? – kérdezte Padastra atya.
- Megtámadtak – mondta a katona.
- Frászt!
- Mondom.
A hajó úgy dobálta magát, mint egy póni a rodeón. A két fogoly kékre-zöldre pofozta magát a cellák falain. Padastra elesett, és nem tudott felállni. A priccs lábába kapaszkodott, hogy legalább a csúszkálás véget érjen. A katona átfogta a saját priccsét, és úgy szorította, mint a párzó tacskó. A burkolat döngött, de tisztán nem lehetett kivenni robbanások hangját. Még élt a pajzs.
- Meghalunk? – kérdezte Padastra.
- Nem hiszem.
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved!
- Mondtam, hogy nem halunk meg!
- Biztos, ami biztos.
- Ki kel végeznünk – mondta Ciaka Koken.
- Nem is tudom – válaszolt Coima Kerok.
- Ugyan, Ciaka, milyen hatással lenne ez az állomás moráljára? – kérdezte Celia Pian.
- Az a nő megpróbálta megölni a Beegho legmagasabb rangú vallási vezetőjét!
- Kétségtelen – mondta Coima.
- A vallomásában azt állítja, Ön provokálta a fegyverhasználatot. Ráadásul ő a barátjára célzott. Arra a Lemikre – mondta az intendánsnő.
- Na, vele legalább már nem kell törődni.
- Sajnálom. Egész jó zenét játszottak.
- Celia, kérem! Tegye félre a földiek iránti megmagyarázhatatlan vonzalmát, és legyen tárgyilagos! – mondta Ciaka. – És nyelje le a sértő megjegyzéseit, mégiscsak a barekkal beszél.
- Hagyja rá, admirális! Az intendáns és a közöttem bimbózó kapcsolat azon a szinten tart, hogy már nem nagyon tudjuk megsérteni egymást.
- Legyek tárgyilagos? Rendben, uraim. Én úgy látom, ha Connie Barres arra lett volna kiképezve, hogy megölje a bareket, biztosan kiképezték volna a sugárvető használatára is. Nem vétette volna el a célt. A szedelőzködő testőrök nem zavarhattak volna meg egy profit. Egy felé hajított kisbaba szintén nem.
- Jut eszembe – vágott közbe Coima – sikerült már találnia másik csecsemőt?
- Nem kellett, hogy kiképezzék! Egyszerűen utálta a kék pofánkat – mondta Ciaka.
- Nem, exelenciád, de délutánra ígértek egyet az egyik árvaházból. Connie Barres nem az a fajta nő volt, aki gyűlölködik. Valójában úgy adott szeretetet, hogy oda sem figyelt. Rutinszerűen.
- Maga a kurvalét romantikájában, lubickol, Celia – mondta Ciaka. – Térjen vissza közénk a terembe, legyen szíves!
- Itt vagyok, uram. Nem ölhetnek meg egy embert az állomáson.
- Mitől fél, Celia?
- Először csend lesz. Mély csend. Bizarr hallgatás. Csak néhány napig fog tartani, de mintha hetek telnének el. Azután pusmogás. Visszafogott káromkodás. Végül egy beegho meghal.
- Vademberek!
- Szemet szemért, admirális. Az ő törvényeik ilyen egyszerűek.
- Ráadásul ezt a törvényt a szent könyvük tanítja nekik – szólt közbe Coima Kerok. – Barbárok.
Shatterhand berontott a raktérbe. Kezében szónikus karabélyt szorongatott, ami nagyon nehéznek tűnt. Néhány gombnyomással lezárta maga mögött az ajtót, és fedezékbe húzódott a raktér közepén álló fotel mögött.
Padastra és a katona éppen összeszedték magukat a legutolsó éktelen robbanás után. Padastra az ujjával próbálta kidugaszolni a fülét, a katona a rászakadt priccset rugdosta a cella sarka felé. Egyértelmű volt, hogy a pajzs, mint olyan megszűnt. A rángás, dobálás véget ért, és a raktérben is egyre inkább érezni lehetett a füstöt, és az olvadt burkolatacél szagát. A katona azt gondolta a robbanás olvasztotta meg a fémet, de ahogy a szag erősödött, arra kezdett gyanakodni, hogy épp meglékelik a hajót.
- Mi a helyzet? – kérdezte a katona a fotel mögött gubbasztó Shatterhandtől.
- Kuss legyen!
- Valami baj van, nem?
- Megoldom.
- Ahogy elnézem, a végbél zárógyűrűcskéid már kioldottak. Még nem láttalak ennyire betojva, haver!
- Ne törődj a seggemmel! Kalózok vannak odakint. Megcsáklyázták a hajót. Ide is be akarnak majd nézni, és akkor nekik annyi.
- Hogy kerülnek ide kalózok? A hírekben azt mondták, hogy a határvidéken gyülekeznek.
Shatterhand hallgatott.
- A határvidékre vittél minket? Nem a Sunkára tartottunk?
Shatterhand hallgatott.
- Beszart a navigációs rendszer?
Shatterhand hallgatott.
- Vagy egyszerűen eltévedtünk? – kérdezte nevetve a katona.
Shatterhand hallgatott tovább.
A katona is elhallgatott, majd komoly hangon azt mondta:
- Várjunk csak! Te tényleg eltévedtél, mi?
Shatterhand meg sem mukkant. Az ajtó túloldaláról neszezés hallatszott.
- Rohadtul fogalmad sem volt, merre tartunk, ugye?
Shatterhand a katonára kapta a tekintetét.
- Igen, kurvára nem tudom irányítani ezt a szart! Most jobban érzed magad? Nem? Akkor figyeld ezt! Amikor először vezettem egy ilyet, kurvára majdnem beleállítottam a Calliope-ba.
- Az is te voltál? Öcsém!
- Na, most már kuss legyen! – mondta Shatterhand, visszafordult, és célba vette az ajtót.
- Elmagyarázhatnád, ha túlélted az állomás egész tűzerejét, akkor miért csinálod össze magad a kalózoktól.
- Kilopják a chipeket a fejemből.
- Mi?
- Nagyon gyorsak. Letepernek, és kilopják a chipeket a fejemből.
- Ez valami robot városi legenda?
- Nagyon gyorsak. Nagyon.
- Nekünk gyorsabbnak kell lennünk, bébi – mondta Zam a remegő Leeskaa-nak. Két kezével erősen szorította a pánik szélén táncoló lány vállait. – Nemsokára újabbak jönnek. Le kell lépnünk.
- Mi ez az egész, Zam? A Kín Egyháza? Mi ez az egész?
- Mindent elmesélek. Ahogy biztonságos helyre értünk. Kérlek, bízz bennem. Csomagolj, el kell tűnnünk a Sunkáról.
- Soha többet nem jöhetünk vissza?
- Talán még a rendszert is el kell hagynunk.
- Mibe keveredtél?
- Csak egy romos gyermekkorba. Nemsokára elfelejthetjük. Csomagolj!
- Ez igazán dícséretes – mondta dr. prof. Kesi.
Tomasson a holokommunikátoron keresztül figyelte az öregember arcát. Az semmiféle elismerésről nem árulkodott. Azt súgta, még szép, hogy elfogta, ez a dolga. Tomasson utálta ezt az arckifejezést, úgyhogy azt kérdezte:
- Mit mondjak a vadásznak? Remélhet egy kevés prémiumot a gyors, hatékony munkáért?
- Mondja meg neki, hogy a sok malőr ellenére megtarthatja az állását.
- Ki fognak rúgni – mondta Shatterhand.
A kalózok lángvágói narancsszínű karikákat rajzoltak a raktér ajtajára. Ricsajozásuk betöltötte a hajót, nagy csörömpöléssel kezdték el darabjaira szedni a vezérlőt, és az utasteret.
- Talán ki kéne engedned minket – mondta a katona a fotel mögül leskelődő robotnak.
- Persze.
- Hasznunkat vehetnéd.
- Főleg a falábúnak. Ő nem kalóz véletlenül?
- Már csak féllábú vagyok, te barom! – mondta Padastra. – Te tépted ki a falábam, emlékszel?
- Ott maradtok, ahol vagytok.
- És mi lesz azokkal a pici chipekkel? – kérdezte a katona.
- Mi?
- Én megvédhetem őket.
- Meg hát.
- Megjártam a Beegho-t, harcoltam az antával.
- Még senki sem tért vissza az anta frontról.
- Mindig van egy első, nem?
- Pont te.
- Ezért küldtek utánam.
- Pillanatok alatt elintéztelek.
- Ők nem fognak tudni.
- Nem vagy erősebb nálam.
- De az én fejemből nem tudnak chipeket lopni.
Shatterhand elgondolkozott.
Seeka százados átviharzott a Darok, 11-es osztályú romboló vezérlőjén, majd megállt a holokivetítőt vizsgáló Anara mellett.
- Tehát minden megoldódik, igaz? – kérdezte a flottaparancsnok.
- Az erősítés úton van – mondta a százados. – Tizenöt romboló, száztíz vadászgép és harminchét csapatszállító.
- A kalózok meg fognak lepődni.