Balzac téta típusú kompja méltóságteljesen ereszkedett a leszálló platformra. A Baatala űrállomás hat biztonsági tisztje vette körül a hajót. A legmagasabb rangú, egy földi hadnagy higgadtan lépett a vezetőfülkéből kikászálódó öregúr elé.
- Már az hittem, sose érek ide! Mindenesetre ez megnyugtató a hátországra nézve – mondta Balzac.
- Üdvözlöm a Baatalan! – köszöntötte a tiszt.
- Baatala. Már egy állomást sem hívnak Szabadságnak, vagy Dicsőség 6-nak? Vagy Karácsonyfának?
- Félek, ki kell ábrándítanom.
- Sajnálatos.
- Uram, megkérdezhetem, mi járatban van?
- Átutazóban. Csak leparkolom a gépet, és itt sem vagyok.
- Mi az úticélja?
- Az Anta Prime, hadnagy – Balzac kirángatta kopott bőröndjeit a kompból. Az egyik táska oldalán még felismerhető volt a Szövetséges Armada jelvénye.
- Ha vakációzni készül, nem ajánlom a bolygót. Mostanában sokat dörög az ég.
A tiszt elmosolyodott. Az öreg visszamosolygott rá.
- Láttam a villámokat is. Node, átéltem már rondább viharokat a Beeghon. Amikor azok a rusnya képű toeri pisztrángok ráharaptak a csalira, nem ijedhettünk meg az állandóan dörmögő és a lávát pumpáló vulkánoktól, vagy a repedező égbolttól, sem a viharos széltől a víz fölött. Tudja, hány decibellel verte vissza az az átkozott sziklabolygó a mennyek dörgését? Én sem. De annyit mondhatok, félelmetes volt. Csak az számított, hogy a csónakból ne pottyanjunk ki, mert a víz megégetett, a toeri pisztráng pedig megölt, aztán ott hagyott, lebegni a vizen. Nem ették meg az embert. Nem fanyalodtak rá. Idegenek voltunk. Veszélyesek, de nem túl étvágygerjesztőek. A beeghok és a bolygójuk többi élőlénye nem sokban hasonlítanak egymásra, de a földieket egyik sem állhatja.
- Uram, az Anta Prime-on nem fog toeri pisztrángra halászni. Akkora pecabotja nincsen, amivel ezeket a rusnya képű halakat ki tudja fogni.
- Jól felkészültem – mondta Balzac, azzal egy lézerkarabélyt villantott ki a barna bőrkabátja alól.
Zam, Leeskaa és Jarok vetkőzős pókert játszottak. Leeskaa bugyiban, melltartóban üldögélt egy kényelmetlen hokedlin, Zam félrészegen bólogatott a kopott fotelben, Jarok pedig jó szokásához híven az asztal mellett ácsorgott, dünnyögött magában, úgy játszott. A komornyik folyamatosan csalt, Zam tintázott, a beegho lány pedig fázott.
- Lassan befejezhetnénk – szólalt meg Leeskaa.
- Még nem vagy meztelen. Tudod, hogy a játéknak csak akkor van vége, ha meztelen vagy. Ööö. Mármint, ha valaki meztelen – válaszolt Jarok.
Zam idétlenül elmosolyodott.
- Szóval megőrült a vén szaros – mondta.
- Valószínűleg – dünnyögte Jarok, és tovább matatta a lapjait.
- Mondja meg, miért akar egy öreg ember harcolni?
- Talán nem is akar.
- Akkor minek megy ki a frontra?
- Nézelődni. Nem tudom. Az úr gazdag. Én szegény családból származom. Fogalmam sincs, mi lehet a gazdagok fejében.
- Konyak. Rengeteg konyak – mondta Zam, és meghúzta a keze ügyében áldogáló üveget.
A Fray törpekomp túl gyorsan közeledett a Calliope dokkológyűrűjéhez. Shatterhand idegesen rángatta a botkormányt, Simeon pedig a gatyáját rángatva rontott ki a budiból.
- Mit csinálsz, te ütődött? – kiáltott a fiúra.
- Megoldom, ember! Minden oké, ura vagyok a helyzetnek! Felülkerekedek! Lerakom a gépet! Csak nyugi! – mondta az, és közben izzadt, mint a prosti a templomban.
A hangszórón keresztül az állomás irányító tisztje figyelmeztette a komp legénységét, hogy lassítsanak. A hajó úgy rázkódott a heves fékezéstől, mintha röhögne, Simeon úgy pattogott a törpe fülkében, mint valami gumilabda, Shatterhand pedig úgy szorította a kormányt, mint egy szkander automatát. Továbbra is süvítve közeledtek a vörös fényekkel villogó 63-as dokkhoz, aminek a környékén megkezdték az evakuálást.
Az irányító tiszt figyelmeztetett, hogy a száguldozásukkal veszélyeztetik az állomás biztonságát, ha így folytatják, nem marad más választása, mint tüzet nyitni a kompra. Simeon spontán pánikba kezdett.
- Istenem, az én hibám! Miért bíztam a kormányt egy zöldfülűre? Én vagyok a hibás! Megérdemlem! Rohadtul végünk van! Szarrá fognak lőni!
- Nyugi, ember! Minden rendben lesz! – mondta Shatterhand, de egyáltalán nem tűnt nyugodtnak.
- Tudod, milyen tűzereje van annak a rohadt lábasnak? Hamu sem marad belőlünk! Hamu sem!
- Nem lőnek le! Tudok vezetni! Szépen leteszem a gépet, ezek meg bocsánatot kérnek tőlünk!
- Ezek nem olyanok!
- Megcsókolják a seggedet, ember!
- Megsütnek minket. Jó kis élet volt, de ennyi. Vajon kaphatok másikat? Nem hiszem.
- Sikerülni fog! Lelassítok!
- Zsír új járgány volt.
- Semmi baja lesz, ember! Öt perc múlva piócakoktélt iszunk a bárban!
A Calliope tüzet nyitott. Négyszáz fotontorpedóval megtömött torpedóvető és hatezer lézerágyú tüze söpört végig a törpekompon, és amikor a füst eloszlott, csak egy apró, kitekeredett tárgyon csillant meg a közeli csillagok fénye.
Balzac egy százévest megszégyenítő lomhasággal kapott a lézerkarabélya után, amit a biztonsági tiszt egyetlen hirtelen mozdulattal rántott ki a kabátja alól. Az öreg ott állt lefegyverezve, leforrázva.
- Civil nem tarthat magánál fegyvert az állomáson. Láthatnám az iratait? – a hadnagy átnyújtotta az elkobozott fegyvert az egyik beosztottjának.
- Civil? Én nem vagyok civil! Sosem voltam! Balzac hadnagy, tizenkettes rohamflotta. A tizenkettesek! A híres tizenkettesek! Biztosan hallott rólunk, hadnagy. Hallania kellett!
- A tizenkettesek?
- A híres-hírhedt tizenkettesek.
- Negyven rohamflotta harcol az anta határvidéken, de a tizenkettesek semmivel nem tűntek ki eddig.
- Ki beszél az anta határvidékről? A beegho háborúról beszélek. Így sem rémlik?
- Tizenkettesek?
- Azok! A Cihhi lázadás?
- Hogy?
- Mi robbantottuk ki. A Pillangó-domb ostroma?
- Nem is tudom.
- Négy héten át védtük.Túlerő, minden.
- Sajnálom.
- A Ceekba háromszög?
- Maguk számolták ki az átfogóját?
- Mi szorultunk a beeghok és a cokkoniaiak közé. De győztünk.
- Aha.
- Na, sejlik már valami?
- Semmi. Láthatnám az iratait?
Balzac turkálni kezdett a bőröndjében, ám nem a papírokat húzta elő, hanem egy beegho bárdot. A hadnagy azon nyomban kirúgta a lábát, és a pengét az öreg torkára szorította.
- Miért jött a Baatala-ra, Balzac hadnagy? – kérdezte.
- Be akarok állni a seregbe – szörcsögte az öreg.
- Harcolni akar?
- Igen.
- Épp most rúgtam szét a seggét. Pedig fegyvere is volt. Kettő.
- Szerencséd volt, fiam.
- Valóban?
- Engedd, hogy felkeljek, aztán meglátjuk, ki kinek a micsodáját rúgja szét.
- Örömmel tenném, vén csont, de a szabályzat megköti a kezemet.
- Akkor megint szerencséd van.
A Calliope ekkor nyitott tüzet a Frayre. Az egész állomás megrázkódott.
A tiszt legördült az öregről. Balzac önmagát meghazudtoló gyorsasággal felugrott, és szökni próbált, de a hadnagy rögtön elgáncsolta, és egy fojtófogást alkalmazott rajta, amíg Balzac feje olyan vörös nem lett, hogy ősz szemöldökei fényszóróként világítottak belőle.
Celia Pian kicsúszott Marco izmos öléből, és nagyott szólt a holofedélzet fémpadlóján.
Amikor a vezérlőbe ért, már ott találta Ciaka Kokent. A flotta admirális a beegho irányító tiszt jelentését olvasta. Az intendáns kissé csapzottan csatlakozott hozzá.
- Mi történt? – kérdezte.
- Emberek – rázta a fejét Koken.
A katona, kezében a tubusos hússal, kérdőn Padastra atyára meredt. Az megvárta, amíg a rengés abbamarad, majd emelkedett hangon azt mondta:
- A háború pedig ismét megkezdődék, és Dávid kivonula, és harczola a Filiszteusok ellen, és nagy vereséget okozott nékik, és azok elfutának előle. Ezután ismét háborút kezdének a Filiszteusok Izráel ellen; és elméne Dávid az ő szolgáival együtt, és harczolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy Dávid elfárada.
- Hát. Izé. Ámen.
- Engedjetek el! – kiáltozta Balzac. – Kis szarosok! Amikor én ilyen idős voltam, a beegho-n kerestünk férgeket a sziklákban, hogy életben tudjunk maradni! Szemét, elkényeztetett, burzsoá kölykök! Ki van nyalva a seggetek! Miért engem cseszegettek? Miért nem az antával törődtök? Szarosok! Szétrúgom a seggeteket!
A foglyot kísérő különítmény a fogdához ért. Az őr egykedvűen nyitott ajtót.
- Mi baja az öregnek? – kérdezte.
- Biztos a hősök terén aludt – válaszolt a fiatal hadnagy, és betessékelte az öreget a cellájába. Balzac végigcsúszott a kövezeten, egész a falig. A fiatal tiszt leült a priccsre, az öreg fejét, az állánál fogva maga felé fordította, és mélyen a szemébe nézett.
- Szóval harcolni akarsz, öregember?
- Be akarom verni a pofádat, te kis suttyó!
- Jól van. Miért ne? Menjetek ki! – utasította a beosztottjait a biztonsági tiszt. – Állj fel, öreg!
Miközben Balzac feltápászkodott, a hadnagy levetette a zubbonyát, és feltűrte az ingujját.
- Készülj fel egy kiadós valagba rúgásra – lihegte az öreg.
- Hát hogyne. Nézze, Balzac! A fair play híve vagyok. Egy kevés játékszenvedéllyel. Megverekszem magával. Megkapja az esélyét. Ha legyőz engem, eljuttatom a frontra, ahol egy szaros újoncként fognak bánni magával. Valószínűleg beledöglik, de ha ez a vágya, ám legyen. Nyoma sem marad, hogy járt az állomáson. Ha én győzök, feldobom hatósági közeggel szemben tanusított ellenállás és erőszak vádjával, illegális fegyverbirtoklással, és fegyverhasználattal megbolondítva.
Balzac felemelte az ökleit, volt valami megkapó abban, ahogy a lábai remegtek. Krákogott egyet.
- Gyere csak, te szaros!
Az eget elborították a robbanások. Az Anta Auriga negyedik holdján elszabadult a pokol. A második kontinens lakóit és ugyanúgy kormányát készületlenül érte a támadás. Meg voltak győződve róla, hogy a szövetségesek még nem törtek be az anta rendszerbe, hogy még mindig a határvidéken, a senki földjén folynak a csatározások. Gyors reagálású egységeket küldtek a látóhatáron felbukkanó rombolók ellen, de a mozgékony kis gépek lángoló pillangókként potyogtak vissza a bolygó felszínére. Mielőtt a nehéztüzérség felvonulhatott volna, a beegho csillagfalók végigperzselték a felszínt, elpusztították a katonai létesítményeket, a civil farmokat, a nagy gazdaságokat és a felszíni városokat.
Hamarosan csapatszállító gépek érkeztek, és teleszórták a bolygót szövetséges katonákkal. Világos volt, hogy a neheze még csak most következik. Az anta kultúra a felszín alatt virágzott igazán, oda kellett leereszkedniük a jövevényeknek.
Kopogás hallatszott a fogda ajtaján belülről. Az őr ajtót nyitott. A biztonsági tiszt véresen, de sértetlenül lépett ki a cellából. A saját ingjével próbálta letörölni magáról a másik ember vérét. A többi biztonsági némán figyelte. A hadnagy végül megszólalt:
- Rakjátok fel valamelyik ellátmány szállító kompra! Itt nem maradhat ilyen állapotban.
folytköv.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>