Padastra atya félmeztelenül, farmerben lófrált az utcán, fehér bottal a kezében. Jókedvűnek tűnt, annak ellenére, hogy egy kés állt ki a jobb combjából. Kopott, torzonborz szakállába valami piros színű anyag ragadt, leginkább tomozselére emlékeztetett, de kizárt, hogy az lett volna, abban ugyanis nincs alkohol.
Két kiskorú rohant el mellette, egy embergyerek és egy beegho pulya. A kékbőrű kölyök a könyökénél fogva visszarántotta társát, és a késre mutatott. Puffadt kék ajkai közül kiviláglottak az éles metszőfogak, ahogy az embergyerek tekintetébe fúrta a sajátját. Kész volt a tervük. A zaciban kellemes összeget gombolhattak volna a pengéért. A hórihorgas mikulás után eredtek.
Három háztömbön keresztül követték, míg végül egy igazán szűk sikátorba fordult. A beegho torokhangú nyelvén sztorizott a haverjának, nevettek, fennhangon vitatkoztak, ahogy a főutcán mindenki más, hogy kerüljék a feltűnést. A férfi hirtelen megállt, mindkét kölyök beleverte az orrát a hátába. Visszahőköltek. Padastra atya lassan fordult feléjük, napszemüvege sötéten tükrözte vissza a sikátor piszkát.
- Ritka mocskos a szád, fiam! Hány éves vagy egyáltalán? Hol szedsz fel olyan szavakat, mint a d’rahh? Hallatlan! Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik; sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás!
A beegho kölyök úgy meglepődött, hogy a bűzmirigyei azonnal működésbe léptek. Neki olyan érzés volt, mint az első magömlés, a többieknek sokkal büdösebb.
- Bazmeg T-Urho! – kiáltotta az embergyerek, és befogta az orrát!
- Te is vigyázz a szádra, fiam! – intette a férfi. – Adjunk hálát az Úrnak a választékos beszédért! – Azzal égnek emelte mindkét kezét.
A beegho a kés felé lendült.
Padastra atya falába beszakította a koponyáját. A kölyök összerogyott, az agyának egy darabja a sikátor falára tapadt, mint a taknyos zsebkendő. Az embergyerek sarkon fordult, és a sikátor kijárata felé rohant.
- Adjunk hálát az Úrnak a gyors lábakért! Dícsérjük az Ő nevét a nyúlcipőért, az egérútért! Igen, testvéreim, zengjük imáinkat a behozhatatlan előnyökért! – hangzott az atya eksztatikus prédikációja. Majd a fehér bot az embergyerek lapockájába fúródott. A srác a falnak penderedett, majd felnyalta a sikátort.
Hangosan jajgatott, egész addig, amíg Padastra atya befejezte a beegho gyerek kifosztását, és végül fölé magasodott, mert akkor nyüszíteni kezdett, de azt is csak alapjáraton. A férfi minden részvét és óvatoskodás nélkül rántotta ki a botot a kölyökből, aztán feltúrta a zsebeit. Mindenét elvette, csomó olyan dolgot is, amit a következő kukába kivág. Miután végzett, megemelte a napszemüvegét, láthatóvá váltak a kontaktlencsék, a robot-playboynyuszi mintákkal.
- Tizenharmadik parancsolat: Ne engedd, hogy akárki gecizzen veled!
Rákacsintott a fiúra, és távozott.
- Áldjátok az Urat! Áldjátok az Úr nevét, testvéreim!
Egy szoborral szemezek a Calliope űrállomás telített promenádján. Egy beegho nőt ábrázol, az állomás intendánsát. A háború grimaszoló arca után, most a politika rusnya pofájába bámulok. Hogy van ez? Legyőztük őket abban a háborúban, vagy nem? Akkor miért vezethetik az állomásainkat? Érthetetlen. Akkor is, ha ilyen közel vagyunk a beegho határhoz. A Calliope egy többszörösen megerősített és erősen felfegyverzett létesítmény. Egy erőd. Sokan azt hiszik, csak addig volt az, amíg a háború befejeztével megérkeztek a kufárok, meg a vállalkozók, és az újranépesítés alibijével a rohadt turisták ellepték a Calliopet, ahogy sok másik állomást is. De az erőd erőd marad. Egy jelentéktelen létszámú hadsereg is képes lenne tartani, talán heteken keresztül is. Ezen a bástyán sosem jutottak át. Most meg az ő irányításuk alatt van. Jóég. Mikor lettem nácivá? Affranc! A Sátánvillás egyenruhát viselő tag elviharzik a szobor mögött. Nem vesz észre. Egyik keze a kommunikátorán, a másik a szolgálati fegyverén, a harmadikkal idegesen dobol a combján. Tehát keresnek. Pénzt akartak a fuvarért, de nem kaptak mást, csak néhány pofont. Összevertem őket. Az egész legénységet. Szétvertem a pofájukat. Hatan jöttek rám egyszerre, de öt mindig a levegőben volt. Betörtem az orrukat, és kicsavartam a karjukat, mint Danny Haselnuss, apám recsegős holofelvételein. A már a fedélzeten lévő utasok közül néhányan távozni akartak, de nem kockáztathattam, mindenki helyet foglalt, ki az üléseken, ki alattuk. A kapitányt az orránál fogva vonszoltam a konzolokhoz, hogy engedélyt kérjen a felszállásra. Aztán bezártam a budiba, a többi agysebészhez. Úgy tűnik, kiszabadultak. Láthatatlanná tevő pirula kéne, de csak a leszarom tablettáim vannak nálam, úgyhogy tűnés.
- Ciaka, még hozzá sem nyúlt a ratkas süteményéhez – figyelmeztette vendégét az intendánsnő.
- Nem rajongok a földi étkekért.
- A ratak nem a földről származik.
- Az biztos, hogy nem is a Beegho-ról.
- A Beegho-ról nem származnak növények.
- Nincs is szükség rájuk.
- Próbálta már a kőpitét? Nem ajánlom. Hacsak nem növesztett vulkanikus fogakat. Vagy gyémánt fogakat.
- Miért panaszkodik? Az őseink négyszázezer cikluson keresztül elboldogultak a Beegho élelemforrásaival.
- Nem volt túl változatos az étrend.
- Húsevők vagyunk. Semmi rossz nincs ebben.
- Mi van, ha valaki nem szereti a halott állatokat? Még megenni sem.
- Ez igencsak amolyan földi propagandának hangzik, intendáns. Túl sokat enged magához a kultúrájukból.
- Ugyan, Ciaka, az nem lehet olyan nagy bűn, ha az ember szereti a jó ízeket.
- Az apja sose evett növényeket.
- Igen, tudom. Férfiatlannak tartotta.
- Az apja jó államférfi volt.
- Én azonban nő vagyok. És növényeket akarok fogyasztani.
- Az étrendje felől természetesen ön rendelkezik. Nincs szükség arra, hogy felidegesítse magát
- Ezt örömmel hallom.
- Apropó! Celia engedje meg, hogy tolmácsoljam Coima Kerok elismerését, a Calliope-n végzett munkájáért.
- Ő is átadhatta volna.
- Még fáradt az utazástól. A kabinjában pihenget. De tudja, mit? Szó szerint idézek, akkor olyan, mintha itt lenne: Amikor először jártam azon a repedt bádogdobozon, nem hittem, hogy valaha ismét űrállomást lehet kalapálni belőle, de le a kalappal, a kiscsaj megcsinálta.
- Megtisztelő, hogy Beegho barekja kiscsajnak nevez.
- A hivatalos elismerésben nem így szerepel, csak a személyesebb hangvétel miatt, tudja.
- Megtisztelő, hogy a szövetséges armada parancsnoka személyeskedni óhajt velem.
- Meglehetősen harapós kedvében van ma, Celia.
- Valóban így tűnik? Bocsásson meg! Nem akartam tiszteletlen lenni, csak tudja nagyon kényelmetlenül üldögélek ebben a forgószékben, miközben négyszáz rohamosztagost érzek a fenekemben, akik az állomásomon mászkálnak, talpig felfegyverkezve.
- Ön is ismeri az előírásokat. És ne felejtse el, hogy a legmagasabb vallási elöljáró biztonságát hivatottak biztosítani.
- A katonai jelenlét a Calliope-n nyugtalanságot okoz.
- Néhány nap és megértik, hogy nem azért állomásoznak itt a katonák, mert idejön a háború is.
- Nem úgy tűnik, mintha csak néhány napról lenne szó. Jól bevackolták magukat. Értse meg, nem véletlen, hogy a Calliope lakói demilitarizált területen telepedtek le, távol a forrongásoktól az anta határvidéken, távol az ágyúktól és a kiélesített fémtárgyaktól. Nem kedvelik a katonákat.
- Nem?
- Nem.
- Csak a ratkas süteményt.
- Azt jobban.
- Értem. Nos, Coima Kerok a harmadik negyedben érkezik, hogy személyesen tárgyaljanak a Calliope jelenlegi helyzetéről és jövőbeni feladatairól. A szakácsainak marad ideje bőven, hogy összeállítsanak egy íncsiklandó vacsorát.
Zam csendben volt. A ritka alkalmak egyike. Leeskaa annyit tudott mondani neki, hogy az öreg készül valahova. Egy fotonikus kuka mellől figyelte, ahogy Balzac telepakolta a kompot a bőröndjeivel. Lefogadta volna, hogy tele voltak pelenkákkal meg törlőkendőkkel. Balzac búcsút intett a kapuban áldogáló Leeskaa-nak, majd eltűnt a pilótafülkében, és kisvártatva a kecses hajótest elemelkedett a földtől. Zam értetlenül bambult a komp után, és nem egészen értette, hogy mi nem tetszik neki ebben az egészben. A lány odalépdelt mellé Mindketten az egyre töpörödő hajót nézték.
- Szenilis alak – mondta Leeskaa. – A Beegho 23 üdülőtelep a másik irányban van. Arra csak jó nagy csatahajókat fog találni. Van kedved malackodni egy kicsit?
Dr. Tomasson örömmel értesült a Sunka Sátánvilla 3-4-9 béta osztályú szállítókomp eltéritéséről. Néhány szubtér üzenetet küldött szét, aztán hátradőlt egy undorítóan zöld fotelben, és egy pofátlanul hosszú szivarra gyújtott.
A fonnyadt alak fürkészőn szemlél. Én is figyelem a külső szememmel. Amikor észreveszi, hogy észrevettem, vigyorog. Ha pezsgőspohár lenne a kezében, most biztos megemelné. Ha aranyból lenne a foga, most biztos megcsillanna. Csöves. Vagy buzi. Nincs idő rá. A Sátánvillások végigbújják az egész állomást, hogy előkerítsenek, úgyhogy folyamatosan mozognom kell, amíg nem találok egy elköthető sporthajót, vagy valami olcsóbbat.
Padastra atya érdekesnek találta a fazont, aki sportot űzött a gyanús viselkedésből a promenádon. Figyelte egy darabig, és minden világossá vált. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy kitalálja, a fehér egyenruhások elől bujkál. Az arc egy bizsuüzlet sarkán leskelődött éppen, amikor az atya hirtelen odalépett hozzá.
- Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna.
- MIAFASZ? – ugrott nagyott a katona.
- Adjunk hálát az Úrnak a választékos beszédért!
- Ó, csak a csöves…
- Az Úrnak csöves szolgája.
- Mit akarsz, hippi?
- Én csak megváltást, kedves barátom! Megváltást az Úrban!
- Addig állj fél lábon, ember! Na, mennem kell – mondta a katona, és elindult a sikátorban, de a csoffadt alak nem szakadt le róla.
- A tisztátalan állatnak elsőszülötte is megváltatik. Legalábbis Mózes szerint. Neki meg az Úr súgott.
- Remek. Egy pap.
- Baj? Kivel szerettél volna inkább találkozni?
- Egy erkölcstelen hajóskapitány, aki a Pályára csempész luxuscikkeket megtette volna.
- Hová?
- A Pályára. A frontra, na!
- A frontra akarsz eljutni?
- Ja.
- Miért vágysz olyan messzire, testvérem?
- Csomó új havert akarok küldeni az Uradnak – a katona megállt, és mélyen a szakállas szemébe nézett. A csöves állta a tekintetét.
- Gyűlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök.
- Jó sok idézetet ismersz a bibliából, mi?
- Apám tanította őket. Szeretett megverni, ha nem olvastam el a napi adagot a nagy könyvből.
- A régi iskola híve.
- A Sunkán jobban szerették nácinak nevezni.
- A Sunkán éltetek?
- Apám egy diliházat vezetett.
- Én egy diliházból jövök. A Sunkáról.
- Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.
- Persze. Nem foglak tudni lerázni, ugye?
- Semmi dolgom.
- És valami búvóhelyed? Meg valami kajád?
- A Lepattant Tróger nevű motelben lakom. Na, jó nem ez a neve, de lehetne, minden további nélkül. Ott van egy kevés olcsó söröm, meg tubusos hús.
- Jól hangzik.
- Pedig olyan az íze, mint a szaré.
Balzac fedélzeti számítógépe kijelzőjén figyelte az előtte elszórtan fel-felvillanó fényeket. Az anta határvidék már csak egy kozmikus köpésre volt.
- Celia, ön viccel velem! – nevetett fel Coima Kerok, a Beegho barekja.
- Eszemben sincs – kacagott az intendánsnő.
- Komolyan mondja, hogy ez a Marco nem valami selejt?
- Nem. Ő direkt ilyen.
- Nos.
- Nos?
- Nos, nem is tudom, hogyan közöljem Önnel.
Kerok mosolyától egy veszett kutya elpirult volna.
- Mit szeretne közölni velem?
- Ahogy megláttam rögtön feltűnt valami furcsa a fickón.
- Valóban?
- Szóval, mindjárt tudtam, hogy valami nem egyenes.
- És mi lenne az? – kacérkodott Celia.
- Marconak, biztos benne, hogy felkészült a sokkra, kedvesem?
- Hogyne.
- Marconak nincsen feje!
Teli torokból nevetni kezdtek. Aki elhaladt az elnöki lakosztály előtt, mind összerezzent.
- Nem, nincsen – folytatta a barek. – Csak egy kidolgozott felsőtest!
Celia és Kerok barek hosszan csapkodták a térdüket, majd Kerok szólalt meg:
- Tudja, intendáns, az admirális sokkal fakóbb és meg kell mondjam idegesítőbb képet festett magáról.
- Igen sokoldalú. Festeget, intrikál.
- Úgy értem, a délutáni megbeszélésük Ciaka szerint totális kudarcba fulladt.
- Ezt nem értem.
- Szerinte Ön teljességgel képtelen az együttműködésre, sőt hajlandóságot sem mutat semmiféle kompromisszumra – ezzel Koken kitörölte az utolsó örömkönnyet is a szeméből.
- Nem világos, mit értenek hajlandóságon meg kompromisszumkészségen. Az admirális emberei máris elözönlötték az állomást. Én nem lettem megkérdezve erről. Ha akartam volna, se tudtam volna együttműködni. És legyünk őszinték: a felsoroltak közül sem a hajlandóságom, sem a kompromisszumkészségem nem érdekel senkit a felső vezetésből.
- A katonák a személyes testőrségem. Jól tudja Ön is.
- A barek nagy szó. A viselője nagy ember. De nem hiszem, hogy akár a rendszer legnagyobb beegho-jának is szüksége lenne négyszáz fegyveres védelmére.
- Háborús időket élünk, Celia.
- A háború innen hét fényévnyire dúl.
- Ez egy olyan háború, amit a hátországban kell eldönteni. Nem hiszem, hogy ki szeretne menni a frontra. Tudom, hogy én nem szeretnék kimenni oda. Nem bírom a csillagokat, tudja? Túl fényesek. Odakinn pedig rengeteg a csillag. A fény. Meg a kiontott belek. A mi háborúnk nem az. A mi háborúnk itt játszódik. És a többi, frontvonaltól messzi helyeken. Celia, higgye el, nem akarom, hogy bármi közöm legyen a kiontott belekhez.
- Fogalmam sincs, miről beszél.
- Egyrészt arról, hogy nem akarok kimenni a frontra, másrészt arról, hogy ezt az ellenség is tudja rólam. Biztos vagyok benne, hogy az Anta Koalíció bérgyilkosai már megjelentek az állomáson is. Bármilyen bárgyú is a civilizációjuk, arra rájöhettek, hogy hatékonyabbak lehetnek, ha nem a saját katonáikat lövetik halomra eldugott csillagokon, hanem megölik az ellenség vallási vezetőjét.
- Kellett nekünk ilyen erős hitéletet kialakítanunk!
- Celia, kérem! Mutasson egy kevés megértést az őseink iránt! Azon a darab sziklán, minden ehető nélkül, a bolygó legjelentéktelenebb állatának is a prédájaként megteremtődni. Nehéz lehetett. Istenekkel ringatták el magukat. Drogkartellek híján.
- Barek még sosem beszélt ilyen könnyedén a vallásról.
- A hitünk örök, intendáns. A lelkünk halhatatlan. Öntől azt kérem, védje meg a testünket. Az apja így tett volna.
- Az apám jó államférfi volt.
- A birodalom alappillére.
- Bárcsak kedveltem volna.
Celia hosszú szünetet tartott, és a barek szemeit fürkészte
- A Beegho nem maradhat barek nélkül, tehát a barek élni fog. Ha kell, itt az állomáson.
A Fray törpekomp audiosávjain ideges csipogás kíséretében érkeztek meg Dr Tomasson szavai: A 0198-as megfigyelt egy lopott komppal nem a frontvonal, ismétlem, nem a frontvonal, hanem a Callioppe űrállomás, ismétlem, a Calliope űrállomás felé indult, mindannyiuk új célja a Calliope. A helyi hatóságoktól ne kérjenek, ismétlem, ne kérjenek segítséget, az ügyet a legnagyobb diszkrécióval kezeljék, különben, ismétlem, különben.
folytköv.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>