Taram kapitány különös érzéssel ébredt. Az ideg ott volt a gyomrában. Évek óta nem érzett ilyet. Felkelt a flottánál rendszeresített, kényelmetlen ágyról, az ajtóhoz tántorgott, és bandzsítva kilépett.
Egy zászlós jött vele szemben a folyosón.
- Minden rendben, kapitány?
- Persze, mi baj lenne?
Mielőtt a zászlós válaszolhatot volna, a fedélzeti komputer hangja szólalt meg:
- Őrség, a hidroponikára!
- Hova? – ráncolta a homlokát a kapitány.
- Kérek engedélyt távozni – vágta vigyázzba magát a zászlós.
- Hova kéne mennie az őrségnek?
- A hidroponikára. Ha megbocsájt, uram.
- Jól van, jól van, menjen csak!
A zászlós elviharzott, a kapitány pedig a nyelvét öltögetve elindult a folyosón. A hajó erősen rázkódott, ide-oda dobálta a férfit, csakúgy, mint a vele szemben közeledő kutyaszerű lényt, amely felé vakkantott..
- Kapitány, de jó, hogy megtaláltam.
- Mi folyik itt?
- Tértorzulásokról pletykálnak, meg aviólákról.
- Micsodákról?
- Térörvényekről.
- Egy szót sem értek.
- Jól van, uram? Szükség van önre a hídon.
- Persze, persze, megyek.
Celia hosszú szívószállal fekete, alkohol tartalmú italt kortyolgatott egy jókora koktélpohárból. Minden nagyobb korty után böffentett, és kényesen nyújtózott egyet a napágyon. Szemeit csukva tartotta, engedte, hogy a holonapok sugarai nyalogassák az arcát. Marco előtte térdelt, és a talpát masszírozta.
- Ez nagyon fincsi – mondta Celia.
Marco felkapta vállait, ilyenkor nagyon olyan volt, mintha a nőre akarna meredni, de mivel feje nem volt, kudarcba fulladt a vállalkozás. Celiat meghatotta a kidolgozott felsőtest odaadása. Megcsiklandozta a szegycsontját, már amennyire hozzáfért a nagy bundától. Marco fészkelődni kezdett, mintha elzsibbadt volna a lába, de valójában csak örült az érintésnek, mint egy hormonzavaros kutya.
- Egy kicsit a kisujj alatt, légy szíves! – nyögte kéjesen Celia.
Marco megdermedt. Celia kinyitotta a szemét. A test felhúzott vállakkal térdelt az intendánsnő lábai előtt, és meglehetősen tanácstalannak tűnt.
- A hatodik kisujj alatt – próbálkozott Celia újra.
Marco széttárta a karjait.
- Mit nem értesz ezen?
A felsőtest ismét nekiesett a lábfejnek, de Celia elrúgta a kezét.
- Mit nem értesz azon, hogy kisujj?
Marco tanácstalanul forgatta a törzsét.
- Hozzád beszélek, ne próbálj terelni!
A fejnélküli mindkét kezével kérdőleg magára mutatott.
- Igen, igen, te! Masszírozzál a hatodik kislábujj alatt! Most!
Marco tétován elkezdte nyomkodni az intendánsnő sarkát.
- MIT CSINÁLSZ, TE SZERENCSÉTLEN?! – robbant ki Celiából.
Marco hátrahőkölt, majd rögtön újra támadásba lendült, és villámgyorsan elkezdte dögönyözni a nő lúdtalpát. Celia fájdalmában felsikoltott, és felborult a napággyal együtt.
A háború arca egyre változik. Mielőtt az intézetbe kerültem, nem voltak ennyire tele az utcák, a Rendfelügyelet mindenkit az óvóhelyeken tartott, erre tisztán emlékszem. Mi történhetett? Hogyan? Csodafegyver? Nem a csodák korát éljük. Működik a piac, ételt lehet venni, az egyik zöldséges gyerek idepisszeg, és egy almát dob a kezembe, vigyorog, ő is beleharap egybe. Nagy választékban italok kaphatóak. Szeszesek. Ha csak a pult alól, akkor is. Emberek és idegenek színes masszája csendesen kavarog, halk szavak lebegnek. Egy bodéban egy nő ruhát próbál. Cokonniai selyem. Kék. Hullámzó. Mint a tenger. Vagy az ég Cokonnián. Tisztán látom, a külső szemem egy cokonn sirály szeme. Egy lóti-futi árut szállít le, felborul a DFG-vel. A dobozok kinyílnak, szivarok gurulnak szerte-szét. Luxuscikkeket adnak-vesznek. A háború arca napról napra változik.
Dr. Tomasson kétségbeesésében már negyedszer látott neki, hogy beöntést adjon a 0443-as betegnek, amikor erőteljes kopogás zavarta meg. Átkozódva letépte magáról a gumikesztyűket, és az ajtóhoz sietett, hogy beengedje a vendéget. Dr. Prof. Kesi volt az, az Elme ronda betegségei című bestseller szerzője, és a Pszichoszomatikus és Izolációs Megfigyelések Kutatóintézet igazgatója. Tomasson reggel értesítette a 0198-as beteg eltűnéséről, várható volt, hogy még a délelőtt folyamán megérkezik. Az egészségügyiek részére biztosított kompok hatékonysága jóval felülmúlta a harcterekre küldöttek szolgálatára bocsátott szállító eszközökéit. Okuláréja fölül Kesi lefitymálóan méregette a gyöngyöző homlokú Tomasson dudorodó nadrágját.
Taram kapitány és a kutyaszerű lény a hídra léptek. Odabenn minden a kétségbeeséstől szaglott, és harapni lehetett a pánikot. Egy piros egyenruhás omporai sietett a kapitány elé.
- Mi a helyzet? – kérdezte a kapitány, miközben pofákat vágott az első tisztre.
- Attól tartok, az F típusú planéta, amit deutérium lelőhelynek gondoltunk, valójában egy sötétanyagú protoüstökös.
- Maga miről karattyol itt, ember?
- Mágnesként vonz maga felé, csak nyolcad impulzussal tudunk haladni, a deflektorvezérlés szinte teljesen megszűnt. Folyamatosan vészjelzéseket sugárzunk az összes szubtérfrekvencián.
- Valóban?
- Igen, uram.
A kapitány bizarrul magas hangon csatakiáltást hallatott, és tenyér éllel nyakszirten találta a parancsnokhelyettest, aki összeroskadt, mint egy bontásra váró ház.
A kutyaszerű alak nyüszítve elbújt az egyik vezérlőpanel alá, a legénység több lélekjelenléttel rendelkező tagjai lefogták a kapitányt, aki a földön heverő első tisztre vetette magát, és a gyengélkedőre vitték, miközben az trágárságokat kiabált.
Egy nyugtató injekcióval később a doktor egy látszólag nyugodt, de időnként csúfolódó kapitánnyal beszélgetett egy kényelmetlen pamlagon.
- Jobban érzi magát?
- Azt hiszem, elkélne még egy böki.
- Hogy mondja, uram?
- Izé, injekció, na.
- Ugyan, annyira nem komoly az ügy. Csak heveny űrbetegség. Az implantátumai a hibásak, a neurális receptorok rakoncátlankodnak.
- MI VAN?
- Nyugodjon meg! És kerülje az öndiagnózist, van ugyanis egy olyan veszélye, hogy mindig a legrosszabbra kezdenek gondolni. Adok önnek egy trikordert, és ha szüksége lenne rá, 20 milligramm inatrovalin – azzal egy fecskendőt készült átnyújtani a kapitánynak, aki elkapta a karját, és áthajította egy üveg térelválasztón, majd maga mögött hagyva a vérben fetrengő tisztet, kirohant a gyengélkedőről.
Balzac hadnagy bokáig letolt nadrággal ácsorgott a padlótól plafonig érő, csillogó ablak előtt. Nem akarok beszarni többet, suttogta maga elé. Háta mögött összefont kezei egymást tördelték. Valamikor hős voltam.
Zam az ágyban ült, szemén az exográfiás keresővel figyelte a gyűlölt öregembert. Balzacot kétszáz évesnek tippelte. A cellát halk kattanással pattintotta a fézerpisztoly markolatába. A fegyver búgó hanggal jelezte, hogy a töltés befejeződött.
- Mit csinálsz – kérdezte az ébredező Leeskaa.
- Aludj nyugodtan – Zam nem vette le a szemét a hadnagyról.
Leeskaa felkönyökölt.
- Mi a francra készülsz?
- Rendbehozom az életünket.
- Aha.
- Megteszem, amit rég meg kellett volna tennem.
- És mi lenne az?
- Minden oké lesz, bébi, ne aggódj.
- Jól van. Hogyan lesz minden oké?
- Annyira egyértelmű volt mindvégig, miért nem láttam?
- Micsodát?
- Milyen vak tud lenni az ember!
- Milyen vak?
- Úgy értem, hát persze!
- MIT?
- Ne mondd, hogy te sose gondoltál rá!
- MIRE?
- Csak én lehettem ilyen suta! Haha. Hogy nem vettem észre a megoldást?
- MILYEN MEGOLDÁST?
- Hiszen végig itt volt a szemem előtt!
Leeskaa sallerja kicsavarta Zamot az ágyból. A fiú feje nagyot koppant az acél járólapokon, a fézerpisztoly meg becsúszott az egyik szekrény alá. Zam odaugrott, és kotorászni kezdett, de túl rövid volt a karja. Meg volt győződve róla, hogy a Folyóhanton eltöltött hét évet megelőzően simán beért volna a pisztolyig. Amikor látta, hogy reménytelen az eset, felpattant.
- Most nézd meg, mit csináltál! Idióta nőszemély
Leeskaa egy tollpárnával olyan ütést mért Zam halántékára, hogy az beesett a fegyver fölött magasodó szekrénybe.
A Sunka főterén felállított hatalmas kivetítő a beegho és földi szövetségesek 2. armadájának vonulását követte. A csatacirkálók és a rombolók méltóságteljesen mozogtak az Anta Prime irányába, amíg a szállító és felderítő kompok ideges legyekként száguldoztak közöttük.
Celia Pian, beegho intendáns, a Calliope űrállomás parancsnoka bicegve sietett Ciaka Koken, beegho flottaadmirális köszöntésére.
Ha nem látom a felvételeket, azt kezdem hinni, hogy nem is az én háborúmban vagyok. Hogy tényleg kifordult magából a világ. Az élet. A halál. Egy kávézó teraszáról nézem a híradást. A felszolgáló azt mondja, minden nap négyszer jelentkeznek a frontról. Ez tegnap még elképzelhetetlen volt. Bár ki tudja? Ahogy kiderült a Sunnaka rendszerben vagyunk, én innen két fényévnyire teljesítettem szolgálatot. Közelebb a Pályához. Kat? Igen, Kat volt a bolygó neve! Ott nem voltak kivetítők. Se kávé, se szivar, se alkohol. Nem, ilyesmire egyáltalán nem emlékszem. Az előbb rám mosolygott egy nő. Lehet, hogy tetszik neki a zakóm. Kösz, doki! Jó rég nem mosolygott rám senki. Legurítom a kávét, ideje indulnom. Vár a Pálya. El is kell ám jutni odáig! Ha jól láttam, Sunkán nem bombázták le se a dokkokat, se a felszállópályákat. Vagy talán már újrahúzták őket? Felfoghatatlan, hogy csupán ekkora távolságra a frontvonaltól már utazási irodák szállító hajói is kapnak felszállási engedélyt. Persze, kizárólag az ellenkező irányba, de mégis. Azért csak megoldódik valahogy, nem? Na, lássuk!
A kisülésektől vibráló fényben úszó folyosón Taram kapitány régi, titkos szerelmével találta szemben magát.
- Az erőtereket deaktiválta valami! A turbulencia szétszaggatja a hajót! Amilyen gyorsan csak lehet, a delta komphoz kell érnünk! – mondta a nő, és megragadta a kapitány karját, hogy magával húzza.
A férfi a nő könyökhajlatára sújtott. Beteg reccsenés.
A kapitány lélekszakadva rohant, messze elmaradt mögötte a könyökből leszakadt karjára meredő nő süvöltése. A folyosókon félelemtől bénult flotta személyzettel találkozott, amelyikük megszólalt, azt a kapitány egy életre megnyomorította válogatott, legjobb ütéseivel. A komputer hang alig tudta túlkiabálni a robbanások zaját, de a kapitány élesen hallotta a halandzsa nyelvet, amely megőrjítette. Egy fordulórúgással szétzúzta a hozzá legközelebb elhelyezkedő hangszórót, majd nekilódult, hogy az összes többit is elhallgattassa. Mielőtt az utolsót sikerült megrongálnia, még hallotta a karcos hangú közlést: önmegsemmisítés, három másodperc múlva, kód alfa négy-négy-kettő, hagyják el a hajót, a transzport funkció működésképtelen!
- KUSS LEGYEN MÁR! – sikította.
Aztán egy robbanás.
- Hát nem látja, nem érti, hogy nem engedhetjük őket vissza a frontra? – kérdezte halkan Dr. Prof. Kesi dr. Tomassontól.
- A Pályára.
- Parancsol?
- Elnézést. Persze, hogy látom.
- Akkor, hogy engedhet meg magának ilyen hanyagságot?
- Uram, fogalmam sincs…
- Nem, nem is hanyagság. Trehányság! Slamposság! – az erőlködő suttogás megkarcolta a hall csendjét.
- Igen.
- Nézze, Tomasson! Én végig bíztam magában. Nem így volt?
- De igen.
- Ki ajánlotta be magát a Tanácsnak, amikor a jóemlékű Padastra atya eltávozott?
- Ön volt.
- Én voltam, nemigaz? Én győztem meg előkelőinket, akik legalább annyira felszínesen, amennyire begyöpösödötten vallásosak, hogy egy papi végzettséggel nem rendelkező ember is el tudja látni az intézet vezetését, így volt?
- Igen, így.
- Nem volt könnyű menet.
- Elhiszem, uram. És hálás vagyok.
- Azt jól teszi, dr. Tomasson, nagyon jól. Ám jelenleg ennél többet kell tennie. Meg kell találnia azt az embert. Nem kerülhet ki újra a frontra. Tudja, hogy ez nem áll érdekünkben.
- Igen, uram.
- Sem a magáéban, sem az enyémben. Sem a Tanácséban. A vén fingok szeretnek pénzt keresni. Ezzel tisztában van, gondolom – súgta a professzor, miután színpadiasan hátranézett a vállai fölött.
- Természetesen, professzor úr.
- Helyes. A háború nem érhet véget.
- Nem fog véget érni.
- És kérdezősködésre sincsen szükségünk.
- Nincsen.
- És újabb balesetekre sincs, nemigaz?
- Nincsen, uram.
- Hát, gondoskodjon róla, hogy a 0198-as visszakerüljön a szíjas ágyba!
- Igen, dr. Kesi.
- És Tomasson!
- Igen, dr. Kesi?
- Ha megtalálták, közöljék vele, hogy vendégem egy beöntésre.
Recsegés.
- Sunka-Sátánvilla-4-3-9, béta osztályú szállító komp kér engedélyt felszállásra
- Megfázott kapitány? Engedély megadva. Jó utat, Sátánvilla!
folytköv.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>