Kategória: 0198
Egy veterán megszökik a Sunka bolygó egyik elmegyógyintézetéből, és rövidesen a Calliope űrállomáson találja magát.
Az állomást a földiek és a beegho nép tartja irányítása alatt. Véres háborún vannak túl, amely a földiek győzelmével, és egy szövetség kialakításával ért véget. A szövetség alapköveként hozták létre a közös állomást, amely a később csatlakozott fajoknak, mint a kokkon, a pieni, a paquin szintén otthonául szolgál.
A történet idején a Calliope-n a szokásosnál is nagyobb a kavarodás, a turisták ellepik, hogy élőben követhessék nyomon az éppen csírázó háborút, az úgynevezett anta faj ellen.
Ezzel a szándékkal érkezik a Beegho barekja, fő vallási vezetője is, természetesen a neki kijáró kísérettel. A nagyszámú beegho katonai jelenlét nyilvánvalóvá teszi azt, hogy a szövetség korántsem áll olyan szilárd alapokon, mint azt a vezetők hinni szeretnék.
A Calliope parancsnoka, Celia Pian végig azon dolgozik, hogy elkerüljön egy beegho - földi vérengzést.
Közben a veterán igyekszik megszökni a ráálított fejvadászok elől. Vajon miért olyan fontos az intézetnek, hogy visszakerüljön? Honnan jönnek a képek, amiket lát? Honnan vannak az emlékek helyekről, ahol sohasem járt, emberekről, akikkel sosem találkozott? Miért érzi úgy, hogy vissza kell mennie a frontra? Miért érzi ugyanúgy több veterán, egymástól távol?
Hogy van az, hogy még senki sem látta az antát?
Mi köze az egésznek a Kín Egyházához?
Vagy egy paphoz, akinek az apja vezette az intézetet, ahonnan a katona megszökött?
És miközben a szövetségesek egymás torkán keresik a fogást, a határvidéken az anta rommá veri a seregeiket. Persze, ez csak az első menet…
s01e03 - Jára az ő atyjának útján és annak vétkében
s01e06 - A háború hallod újra hiv
s01e07 - A pálya, 1.rész
s01e08 - A pálya, 2.rész
s01e09 - A filiszteus
s01e10 - Üdvözlet Folyóhantról
s01e11 - Motorfej Connie Barres
s01e12 - Halálfejes lobogó alatt
s01e13 - Sparrowfart
s01e14 - Nem lehetnénk egyszerűen csak barátok?
s01e15 - Üdvözöljük az Anta Auriga IV-en!
s01e16 - Pieni
s01e17 - Felejthetetlen
s01e18 - Kétségek
s01e19 - Vihar előtt
s01e20 - Nagyfiú
s01e22 - Kiégett puszták
Nos, a Kiéget pusztákkal véget ér a 0198-as ápolt kalandjainak első szériája. Nekem nagy menet volt, akkor is, ha csak időről időre vettem elő a katonát és társait, hogy megkérdezzem, mi a helyzet az anta határvidéken.
Egy év, két hónap és egy hét alatt íródott meg az anta háború (és talán egy újabb földi-beegho háború) kirobbanásának története.
Ez eddig egy 201 oldalas könyv. Persze a javítgatások, átírások, kiegészítések után lesz ez még 250 is. Hogy megpróbálom-e kiadatni? Nem tudom. A sci-fi nem annyira az én műfajom.
Hogy miről szólhatna a második széria?
**SPOILER***
A folytatódó anta háborúról. A Szövetség polgárháborújáról. A Kín Egyházáról. A folytatódó vadászatról a katona után. A veteránok lázadásáról. A Celia Pian utáni vadászatról. Shatterhand a katona ellen fordulhatna újra, és megpróbálhatná bezsebelni a vérdíjat. Padastra végre elmesélhetné mi köze ahhoz a Padastra-hoz, aki Tomasson elődjeként irányította a Sunka agymosó üzemét. És ez még csak amit az első széria tálcán kínál.
***SPOILER***
Szóval, szerintem folytatom. Egyszercsak.
Nincsenek megjegyzések so far
Leave a comment
Mondd el a véleményedet!
A sorok és a bekezdések tördelése automatikus, az email cím soha nem jelenik meg, engedélyezett HTML kódok:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>